A webáruház használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a cookie-kal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Egyszemélyes játékok – ezért fontos és így fejlesztheted

Egyszemélyes játékok – ezért fontos és így fejlesztheted

Ritkán, vagy soha nem játszik egyedül? Mindig ott kell lennünk vele, ha játszani szeretne? Noha a felnőttekkel és a kortársakkal való interakció elengedhetetlen a gyermek fejlődéséhez, ugyanolyan fontos az önálló játék is, ami szintén sok képesség kialakulását segíti. Az egyszemélyes játékok pozitív hatásait foglaljuk össze a következő blog bejegyzésünkben. 

 

Variációk játékra

A gyerekek több módon is játszhatnak. Sokszor számunkra, szülőként fel sem tűnik, hogy itt éppen játék van folyamatban. Pedig, ha a gyermek az ablakban nézelődik vagy látszólag céltalanul bolyong a szobájában, gondolatban már kialakítja a következő játékot.

Szintén a játékban való részvételt vagy az önálló játék előkészítését jelentheti, ha a gyermek másokat néz játék közben, megfigyeli, ahogyan játszanak.

A párhuzamos játék jellemző a kisebb óvodás korúak között: egymás mellett játszanak, de egymástól teljesen függetlenül. Úgy tűnik, hogy észre sem veszik egymást, valójában viszont nagyon is megfigyelik a másik játékát, jellemző az utánzás is.

 

A következő lépés az asszociációs játék, amikor mindketten ugyanazt játsszák párhuzamosan, de mégis külön. Eközben gyakran egyeztetnek, közösen oldanak meg problémákat, tanácsokat adnak egymásnak, esetleg kölcsön is egy-két építőkockát, ha épp az hiányzik a várhoz.

 

 

 

Ez megteremti az alapot a későbbi kooperatív játékokhoz, amiben több gyermek, egymással együttműködve vesz részt.

Ezek mellett létezik az önálló, vagy egyszemélyes játék, amely 2-3 éves korban kifejezetten jellemző, mivel ekkor még gyakran hiányoznak azok a szociális vagy kommunikációs készségek, amelyek segítségével létrejöhet a közös játék. Amellett, hogy támogatjuk a kooperatív játékok elérését és gyakorlását, megmaradjon a gyermek képessége arra, hogy önállóan is tudjon játszani.

 

Az egyszemélyes játék pozitív hatásai

  • Megtanulja, hogyan érezze egyedül is jól magát. Ezáltal magabiztosabb és elégedettebb lesz, az önértékelése is erősödik.

 

  • Fejlődik a képzelete. Az egyszemélyes játékban egyedül kell kitalálnia a teljes történetet, a szereplőket és felépíteni a játékhoz a „díszletet”. Ezáltal a fantáziája és a képzelőereje is gazdagodik.

 

  • Segít lecsendesedni. A közös játék csapatban a többi gyerekkel rendszerint nagyon sok új ingert, impulzust jelent. A gyerekek egy közös játszódélutánról általában igen csak felpörögve érnek haza. Az önálló játék során viszont van lehetőségük saját tempójukban haladni, befelé figyelni, megismerni a saját érzelmeiket, gondolataikat. Fejlődik a problémamegoldó képességük, egyre inkább kialakul az egyéni ízlésük. (pl. mi az, amivel a saját maga és mi az, amivel mások kedvéért játszik.)

 

  • Megkönnyíti a beilleszkedést az óvodába. Nagy csalódás, ha a gyermeknek nemcsak a szülőtől való elválással, hanem a játszópajtás elvesztésével is meg kell küzdenie egy időben. Ha otthon nem alakítottuk úgy a napirendet, hogy az önálló játék is helyet kapjon benne, akkor az óvodakezdés előtt mindképp érdemes megtenni. Így könnyebben elfoglalja magát a kezdeti, beilleszkedés időszakában. Kevésbé érzi magát elhagyatottnak az új környezetben, így támogatjuk abban, hogy magabiztosabb legyen.

 

Egyszemélyes játékok a napirendben

Fontos szempont a gyermek életkora. Minél idősebb egy gyermek, annál inkább képes hosszabb ideig is egyedül játszani. 18 hónapos korban ez az idő lehet pár perc, 2 éves korára fél óra is. Ez azonban függ a gyermek személyiségétől is. Még testvérek közt is lehetnek lényeges eltérések, van, aki kifejezetten élvezi, ha a babaágyban akár hosszabb időn át is nézelődhet, és van, akinél azonos életkorban ez az idő igencsak rövidke.

 

Az önálló játékidőt érdemes tehát a gyermek temperamentumához és életkorához igazítani. Hasonlóan az evés-alvás-séta ritmusához, az önálló játéknak is alakítsunk ki időt a napirendben. Ilyenkor kezdetben maradjunk a szobában, de ne vegyünk részt közvetlenül a játék tevékenységben. Nagyobb, már beszélni tudó gyereknek mondjuk el, hogy hova megyünk, mit csinálunk – például kiteregetünk, elmosogatunk gyorsan - a lakásban az alatt a rövid idő alatt, amíg ő játszik. A gyerekeknek óvodás és kisiskolás koruktól kezdve kifejezetten szükségük van az önálló játékra, hogy az egész napos nyüzsgés és zsivaly után otthon egy kicsit lecsendesedhessenek.

 

Ha nehezen találja fel magát a „szabadidejében”, segíthetnek az olyan játékok, amelyeket kifejezetten az önálló foglalkozásokhoz terveztek. Az Egyszemélyes játékok között már a legkisebbeknek is találhatsz fejlesztő és szórakoztató játékötleteket!