Kreatív eszközök csapdája
A gyerekeknek különösen fontos a játék, mivel ezen keresztül dolgozzák fel a velük megtörtént pozitív és negatív élményeket. Egy 2013-as pszichológiai kutatás kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen vesznek részt kreatív, fantáziadús játékokban, érzelmileg kifejezőbbek, megértőbbek és figyelmesebbek.
A kreatívjátékok hatásai gyermekekre
Az alkotáss fejlesztő hatása
- A finommotoros mozgások azon része, amely segíti a rajzolás és az írás elsajátítását nagy szerepet játszik a Grafomotoros készség kialakulásában.
- Minden tevékenységgel, ahol apró, finom mozdulatokat kell alkalmazni fejlődik a Finommotorika. Lám csak mire is jó a rajzolás és a színezés!
- A szem és a kéz munkájának összehangolása komoly feladat kisgyermek korban mert ez később a hatékony írástanulás alapja lesz. A Szem-kéz koordináció az idegrendszerre is hat, mivel ez olyan jellegű mozgás, amely a két terület összehangolására kényszeríti a testüket
- A kéz és a csukló izmainak fejlesztése a kézügyességre is hatással van és ez szintén nagyon fontos ahhoz, hogy majd az iskolában könnyebben guruljanak ki a kisujjaik közül azok a gyöngybetűk.
- A kreativitást serkentő játékok választásakor az építőjátékokat is érdemes számba venni, melyek a térlátást is nagyon jól fejleszthetik.
- Azon kívül pedig, hogy a gyerekek hasznos szórakozással töltik el az idejüket, kézműves foglalkozások segítenek a stresszoldásban is, így megkönnyíthetik a lelki folyamataik .
A kreatívjátékok előnyei
A kreatív játék sok képességgel és készséggel gazdagítja a gyermeket. A kreatív játék és az alkotás közben átélt élmény segít a gyermeknek feldolgozni azokat a történéseket és eseményeket, amelyeket nap, mint nap átél, amelyek folyamatosan történnek vele. A játék során nem csak megtanulja kifejezni az érzelmeit, de könnyebben meg is tud azokkal birkózni.
A kreatív játék során a gyerekek új ötleteket próbálnak ki, mindezzel fejlődik a gondolkodásmódjuk, a problémamegoldó képességük. A kreatív játék arra ösztönzi a gyermeket, hogy döntsön, miközben új dolgokkal ismerkedik meg és új dolgokat fedez fel. A gyerekek nagyon sok mindent megtanulnak a kreatív játék során. Minden dolog, amit a gyerek egyedül fedez fel, egyedül tanul meg, elengedhetetlen a fejlődéséhez. Ez voltaképpen nem más, mint a körülöttük lévő világ,és a környezet felfedezése.
A játék során a gyermek szókincse gyarapodik, ami pozitívan hat a kommunikációs készségeire is. A kreatív játék nemcsak az érzelmi fejlődésben hoz kedvező változást, hanem elősegíti a fizikai fejlődést is, mivel többek között a finommotoros képességek is fejlődnek, valamint az érzékszervi és motoros készségek fejlődése sem hanyagolható el.
Önkifejezés lehetőségei és korlátai
A kreatív eszközök terén az önkifejezés lehetőségei szinte korlátlanok. Gyermekek festhetnek, rajzolhatnak, építhetnek és mesélhetnek. Ezek a tevékenységek lehetővé teszik számukra, hogy saját belső világukat kivetítsék a környezetükre. Ugyanakkor bizonyos korlátok is fennállnak, mint például a rendelkezésre álló anyagok és eszközök szűkössége, amelyek befolyásolhatják az önkifejezést. Sokszor estünk abba a hibába, hogy mire beszereztünk mindent egy-egy alkotáshoz már a kedvünk is elment, hogy nekiálljunk vagy épp a megmaradt eszközöket elraktuk és a fiók mélyén várta, hogy vajon lesz -e még kedv, hogy újra nekivágjunk egy-egy alkotásnak.A kis művészek irányítása
Mindemellett a felnőttek szerepe nem merül ki pusztán a környezet megteremtésében. Aktív jelenlétükkel és figyelmükkel folyamatosan biztosítaniuk kell, hogy a gyermekek megkapják a szükséges visszajelzéseket. A pozitív visszajelzések és a bátorító szavak elengedhetetlenek ahhoz, hogy a gyermekek magabiztosabbá váljanak, és egészséges önértékeléssel rendelkezzenek.A strukturált kreatív tevékenységek
Az irányított játékok korlátai
A túlszabályozott irányított játékoknak, készen kapható minden lépést előre szabályozó kreatívcsomagoknak azonban akár hátránya is lehet, amelyeket érdemes figyelembe venni. Ezek a típusú játékok gyakran épp ellenkező hatást érnek el, korlátozzák a játékosok kreativitását és döntési szabadságát, mivel előre meghatározott pályákon vagy forgatókönyveken kell végighaladni. Az ilyen korlátozott interakció kevésbé ösztönzi a problémamegoldó képesség fejlesztését, és csökkentheti a játékélményt. Vagyis egész egyszerűen unalmassá teszi a játékot. Gondoljunk csak egy-egy kreatívkészletre, ahol megadott anyagokból, előre rajzolt lépéseket lekövetve kell alkotni. Bizonyára egy-egy alkalommal ez kiváló kikapcsolódás lehet, hiszen épp az pihenteti az alkotót, hogy nem neki kell kigondolnia, döntéseket hozni, hanem egyszerűen csak leköveti a feladatot. Ez a gyerekeknél egy nehéz nap után kimondottan stresszlevezető hatású is lehet. Ám nem minden esetben erre van szükség, ha a gyermek igényli, engedjük átírni a szabályokat. Alkalmazkodni és viselkedni tanítom, vagy önálló gondolkodásra ösztönzöm?
Az önkifejező játékok jelentősége
Ám ez ugyanúgy igaz, ha a gyermekünk nem szeret alkotni, épp az frusztrálja, ha őneki mindenképp valamit produkálnia kellene, miközben inkább beszélgetni szeretne velünk. Igenis vannak gyerekek, akik nem viselik el, ha piszkos a kezük és ők a festésben nem a kikapcsolódást látják, hanem a közben keletkezett foltokat. Keressük meg, hogy itt mi lehet az ok, vagy épp hogy tudnánk a "piszoktűrő" képességének korlátait tágítani. Lehet, hogy nem festéssel, hanem inkább kint az udvaron homokba rajzolással vagy kavicsokból képalkotással. Esetleg lehet, hogy akkor számukra inkább az építőjátékok adta kreativitás lesz a mérvadóbb.Javaslatunk az, hogy ha kézműveskedésről, kreatív tevékenységről beszélünk, akkor igyekezzünk a legkevesebbet beleavatkozni a folyamatokba.
A gyermek kreativitása nem abból fakad, hogy felnőttként megmutatjuk, mit kellene utánozniuk, hanem abból, hogy teret adunk nekik a szabad alkotásra.
Azzal segítünk neki a legtöbbet, ha nem akarjuk folyamatosan kontrollálni. Engedjük , hogy ő, saját maga tapasztalja meg a dolgokat. Kezdetben felfedezi, hogyan hagy nyomot a papíron, hogyan kell megfogni az ollót vagy használni a ragasztót. Ez először csak egy játék, majd az önkifejezés egy fontos eszköze lesz, amikor már szeretne érzéseket, élményeket, személyeket, tárgyakat megjeleníteni.
A kreatív játékokkal az alkotás örömét ajándékozzuk, tehát mindenképpen helyük van a klasszikus építő-, és szerepjátékok – babák, autók, játékkonyha kiegészítők –, társasjátékok mellett, a karácsonyfa alatt. Annak érdekében, hogy megkönnyítsük a választást, összegyűjtöttük, hogy életkoronként melyek a legnépszerűbb kreatívjátékok.
Fényképkeret, cápa vagy kétszintes busz? Helikopterből repülő sárkány vagy vadászgép? A Qman építőjátékok változatos játéklehetőséget biztosítanak kisebbek és nagyobbak részére egyaránt. Ismerd meg a játékokat, és válassz az ismert dán gyártó termékeivel teljes mértékben kompatibilis építőjátékot, kedvezőbb áron!
Minden évszak különböző témákat kínál a kézműveskedésre gyerekekkel. Nyáron előtérbe kerülnek a természetes alapanyagok, a szabadban töltött időhöz kapcsolható kreatív alkotások. Blog bejegyzésünkben olyan ötleteket gyűjtöttünk, amelyeket akár a nyári szünetben is elkészíthettek.
Az ünnepre hangolódva tavaszi lakásdekorációt készíthetünk gyerekekkel. A húsvéti kreatívkodáshoz otthon megtalálható, és webáruházunkban beszerezhető alapanyagokból elkészíthető tippeket hoztunk.