A türelem nem velünk születik
...hanem alkotás közben dől el – Az elmélyült, meditatív alkotó játék ereje.
Ez egy nagyon is aktuális és sokunkat érintő téma, hiszen a mai "azonnal akarom" világban a türelem szinte luxuscikké vált, pedig a gyerekeknek pont a belső csendre van a legnagyobb szükségük.
Digitális zsongás helyett belső csend: Miért a „slow play- lassú játék” a legnagyobb ajándék a gyerekünknek?
Múlt héten egy baráti találkozón voltunk, ahol miközben vártunk a házigazdákra leültem a nappali közepén, és a figyelmemet az egyik kisgyerek vonta magára. A kezében egy tablet volt, az ujjai pedig olyan sebességgel cikáztak a képernyőn, amit követni is alig tudtam. A szoba tele volt villódzó fényekkel, robbanásszerű hangeffektekkel, ő pedig szinte transzban volt. Amikor szóltam hozzá, meg sem hallotta. Az anyuka megérkezett és jelezte neki, hogy lejárt a játékidő. Világosan látszott, hogy nem egy kipihent, boldog gyereket kapott vissza, hanem egy feszült, ingerlékeny kisembert, aki nem tudott mit kezdeni a hirtelen beállt csenddel.
Ugye ismerős ez a jelenet mindannyiunknak?
Ma a gyerekek világa elképesztően gyors. Színes, hangos, és ami a legveszélyesebb: azonnali visszacsatolást nyújt. Ha megnyom egy gombot, ugrik a figura. Ha elhúzza az ujját, jön az új videó. Ez az "instant dopamin-világ" azonban észrevétlenül darálja be a gyerekek figyelmét és türelmét. Szülőként gyakran érezzük, hogy tartanunk kellene a tempót, pedig a szakemberek egyre hangosabban kongatják a vészharangot: a gyermekek idegrendszerének egészséges fejlődéséhez éppen az ellenkezőjére, a lassú játékra (slow play) van szükség.
Mi a slow play?
Az elmélyült játék nem egy unalmas tevékenység, hanem egyfajta „mentális oázis”, meditatív szöszmötölés. Ide tartozik minden, ami nem pörget fel, nem ad kész megoldásokat, hanem megköveteli a fókuszt és az elmélyülést, a tartós figyelmet. Ide tartoznak szinte mind a kreatív játékok: a fonás, a gyöngyfűzés, a mozaikozás, a festés, a ragasztás vagy a varrás.
Olyan folyamatok ezek, ahol a végeredmény, a kész mű, nem egy gombnyomásra születik meg, hanem a kicsi vagy nagyobbacska kezek munkája által, centiről centire, öltésről öltésre.
Amikor a kezek dolgoznak, az elme megpihen
Sokan azt gondolják, hogy a kézműveskedés csak arra jó, hogy a gyerek „el legyen foglalva”. Valójában ilyenkor a háttérben komoly neurobiológiai folyamatok zajlanak.
• A Flow-élmény varázsa: Biztosan láttad már a gyerekedet, amikor annyira belemerült valamibe (például egy bonyolultabb makett elkészítéséba vagy egy mozaik kirakásába), hogy megszűnt számára a külvilág. Ez a flow. Ilyenkor az agy nem stresszel, hanem egy optimális éberségi állapotba kerül. Ez az állapot az, ami valódi pihenést ad az idegrendszernek a digitális zaj után.
• Finommotorika és az iskolapad: Lehet, hogy óvodás gyermekünknél még oly távolinak tűnik, de a gyöngyfűzés és a tűvel való munka közvetlen előszobája az írástanulásnak. Az apró mozdulatok finomhangolása nélkül az iskolai írás kínszenvedés lesz. Ha a kéz ügyesedik, az agyban is új szinapszisok jönnek létre.
• A kudarc és a kitartás iskolája: A lassú játék megtanít valamit, amit a videójátékok sosem: a türelmet. Ha egy mozaikszem félremegy, ki kell javítani. Ha a fonál összegubancolódik, ki kell bogozni. Itt nincs "restart" gomb, csak a megoldás keresése. Ez építi fel azt a belső tartást és kitartást, amire gyermekünknek majd felnőttként a legnagyobb szüksége lesz.
A fogyasztóból alkotó válik
A mai gyerekek többsége „tartalomfogyasztó”. Készen kapják a képeket, a történeteket, a szabályokat. A z elmélyült, kreatív játék során azonban a szerepek felcserélődnek: a gyerek alkotóvá válik.
Amikor a lányod elkészíti az első saját ékszerdobozát vagy egy hímzett képet, nem csak egy tárgy születik. Ott a szemében az a csillogás: „Ezt én csináltam. Én voltam képes rá.” Ez az önbizalom pedig összehasonlíthatatlanul mélyebb, mint amit egy magas pontszám ad egy telefonos játékban.
Miért a Graine Creative?
Szülőként sokszor belefutottam abba, hogy hiába akartam alkotni a gyerekkel, a készlet, amit vettem, vagy túl bonyolult volt, és annyira sokáig tartott, hogy már nem volt idő, kedv a befejezéshez vagy sajnos sokszor valljuk be, gyenge minőségű, és a kezdeti lelkesedés hamar sírásba fordult. A Graine Creative kreatív készletei azért lesznek a kedvenceink, mert pont eltalálják azt az arany középutat: éppen annyi kihívást adnak, amennyi még nem frusztráló, de már elmélyülést igényel.
A dizájnjuk pedig nem a harsány, gagyi kategória, hanem igazi művészet. Ha egy gyerek egy ilyen készlettel dolgozik, azt érzi, hogy valami értékeset hoz létre.
Hogyan kezdjük el?
Ne várjuk el, hogy a gyerek egyik napról a másikra órákig üljön egy hímzés felett. Kezdjük kicsiben:
• Válasszunk a korának megfelelő készletet.
• Teremtsünk nyugodt körülményeket (nincs TV a háttérben!). Egy halk meditatív jellegű zene azonban még emeli is a hangulatot.
• Az elején üljünk oda mellé, de ne mi csináljuk meg helyette! Csak legyünk jelen. Lehet annál jobb elfoglaltság, hogy anya is választ magának egy neki való készletet és például mindenki a saját számmal festő készletében mélyed el?
A lassú játék nem csak a gyereknek terápia, hanem nekünk, szülőknek is. Megtanít minket is lassítani, figyelni, és újra felfedezni az alkotás örömét. Mert a végén nem a kész kép lesz a legfontosabb, hanem az a csendes, koncentrált figyelem, amit a gyerekünk önmagára és a saját kis világára fordított.