A webáruház használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a cookie-kal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Beszédfejlesztés otthon

Beszédfejlesztés otthon

Sok kérdést kapunk tőletek a beszédfejlődéssel kapcsolatban. Ebben a blog bejegyzésben összegyűjtöttünk néhány praktikus tanácsot, amikkel már pocaklakó korától kezdve segíteni tudjátok a beszéd fejlődését.

 

A beszédfejlesztés az anyaméhben kezdődik

Kodály Zoltán egy művészeti nevelésről szóló gyermeknapi konferencián elhangzott mondata, miszerint a gyermek zenei nevelését célszerű kilenc hónappal a születése előtt kezdeni, a beszédfejlesztés esetében épp így megállja a helyét. Azóta számos kutatás igazolta, hogy ha az édesanya sokat beszél a magzathoz, azzal elősegíti az agy és a kognitív funkciók és a hallórendszer fejlődését, emellett pozitívan befolyásolja az érzelmi fejlődést és a kötődési képességet is.

Gyermekünk beszédfejlesztését tehát már magzati korban érdemes elkezdeni. A magzat már az anyaméhben is hall, megismeri az anya és a testvérek, apa hangját. Érdemes mesét olvasni, énekelni neki, a beszédfejlődésben segítenek a dalok és a mondókák is.

 

Keresd a tekintetét!

Újszülött kortól kezdve is fontos, hogy folyamatosan beszéljünk a csecsemőhöz. Ha csak a kiságyban játszik és nézelődik, akkor is hallhatja a hangunkat, amikor a szobában körülötte teszünk veszünk, pakolászunk vagy vasalunk és közben elmondjuk, hogy éppen mit csinálunk.

Emellett az is lényeges, hogy legyen sok olyan alkalom, amikor csak rá figyelünk és úgy beszélünk hozzá. Idővel egyre jobban fog a szánkra, az ajkak mozgására fókuszálni, ezért fontos, hogy eközben jól artikuláltan, tisztán beszéljünk.

 

Pozitív megerősítés

Ahogy gyermekünk egyre több szót használ, majd mondatokba fűzi őket, segíthetjük a beszédfejlődését azzal, hogy visszakérdezünk, beszéltetjük. Ha azt mondja például, hogy el, vagy megy, akkor kérdezzük meg, hogy ki megy el? Ő pedig válaszolni fog, hogy például Apa vagy a Mama.

 

Nagyon fontos, hogy a beszédben sikerélménye legyen, ezért ne javítsuk őt ki, hanem ismételjük el a jó változatot, ha sokat hallja, előbb-utóbb ő is a jó változatot fogja használni. Ha viszont túl sokszor korrigáljuk, elvesszük az önbizalmát és egyre kevésbé mer majd megszólalni.

 

Mesélnék, de hogyan?

Rengetegszer halljuk, hogy a meseolvasás fontos eszköz a beszédfejlesztésben és a szókincsbővítésben. Sok szülő problémája, hogy szeretne leülni gyermekének mesét olvasni, de a kicsi jár-kel, látszólag nem érdekli a hallott mese, vagy egyenesen kiveszi a kezünkből és becsukja a könyvet. Ez lehet életkori sajátosság, hiszen a kisebbek még nagyon rövid ideig képesek csak koncentrálni, a figyelmük néhány perc után elkalandozhat. Érdemes először egészen rövid mesékkel, versikékkel, mondókákkal kezdeni a könyvekkel való ismerkedést. Emellett fontos a gyerek érdeklődését felkelteni a könyvek, a meseolvasás iránt.

 

Ha csak leülünk a szőnyegre és felolvasunk a könyvből, a gyermek úgy is érezheti, hogy valójában nem vele, hanem a könyvvel foglalkozunk. A meseolvasás megszerettetését kezdjük a könyvek megismertetésével. Vegyük az ölünkbe, hagyjuk könyvet választani és nézegessük együtt. Ha jó hangulatban kérdezősködik a képekről, jó érzések kötik ehhez a programhoz, szívesen csatlakozik másnap is. Az egyre t öbb kérdésre aztán egyre hosszabban válaszolhatunk, viccesen, az állathangokat utánozva, így egyre hosszabb időre be tudjuk a gyereket is vonni, egyre hosszabb mesék következhetnek.

 

A beszédfejlesztés során is fontos a rendszeresség, naponta játsszunk ezzel kapcsolatos játékokat, így jól ismerjük majd gyermekünk előrehaladását és azt is jó eséllyel hamar észrevesszük, ha valami probléma áll fenn. A korai felismerés fontos, hiszen, ha például a megkésett beszédfejlődés hátterében szervi vagy idegrendszeri ok áll, minél többet foglalkozunk vele, annál hamarabb kiderül és kerülhet a kicsi szakemberhez.

 

 

Képek forrása:

0.     People photo created by senivpetro - www.freepik.com

1.     People photo created by yanalya - www.freepik.com

2.     Woman photo created by pch.vector - www.freepik.com

3.     Technology photo created by gpointstudio - www.freepik.com

4.     House photo created by gpointstudio - www.freepik.com